Vajon mi aggasztja a leginkább a magyarokat, ha a környezetvédelemről van szó?

közzétéve: 2023. február 23., csütörtök

Szerencsére egyre több minden. Miért jó ha aggódunk a környezetünkért? Talán, mert akkor még inkább hajlandóak vagyunk tenni azért, hogy ez a bolygó valóban élhető legyen, és felelősségteljes döntéseket hozzunk meg egyéni és társadalmi szinten is. 

„Mi aggasztja a világot?” címmel az Ipsos piackutató cég 34 országban készített felmérést. A kutatásból világosan kiderült, hogy az emberek leginkább az őket nap mint nap érintő közvetlen aggodalmakra összpontosítanak a globális méretű problémák helyett. 

A kutatást 34 országra terjesztették ki, köztük Magyarországra is. A friss adatok pedig azt mutatják, hogy az embereket aggasztó problémák között a leggyakrabban olyan fogalmak szerepelnek mint a “környezetvédelem”, a “hulladék”, illetve az “éghajlatváltozás”, nem utolsó sorban pedig a “megfizethető és tiszta energia”. 

Világszerte átlagosan a „megfizethető és tiszta energia” biztosítása az első számú kérdés (26 százalék). A hangsúly ezután az alapvető szociális témákra helyeződik át: a „szegénység felszámolása és az egyenlőtlenségek csökkentése”, valamint a „jó egészség és jólét biztosítása mindenki számára” (mindkettő 23 százalék).  

A fentebb említett témák a magyar lakosság jelentős részét is aggodalommal töltik el. Eloszlatni pedig ezeket úgy lehet, ha valóban teszünk is érte. Az állami szabályozások és a környezetvédelmi intézmények következetes szigora erősítheti a közbizalmat. Ahogy egyre több vállalat közli fenntarthatósági jelentését, úgy oldódhatnak a megalapozatlan félelmek.

„Könnyebb lesz a változások ösztönzése, ha a vezetők megosztják, hogy a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése és az új technológiákra való áttérés hogyan segíthet magasabb színvonalú munkahelyeket, gazdasági biztonságot, valamint élhetőbb környezetet teremteni” – mondja a szakértő.

Az aláirom.hu csapatának küldetése, hogy segítsen egy élhetőbb környezetet kialakítani, és okos döntések meghozatalában támogatni cégeket, vállalatokat vagy akár magánszemélyeket. Új technológiákra, megoldásokra van szükség, és ezt valóban tanácsos komolyan venni. Az elektronikus aláírás pedig már könnyen elérhető, így érdemes a főoldalunkra kattintva akár egy hónapig ingyenesen kipróbálni, hogy milyen egyszerűen lehet mellőzni a papírt, ha erre valóban energiát és figyelmet fordítunk. 

Egyszerű, gyors e-aláírás vállalkozásoknak és magánszemélyeknek: Aláírom.hu - Dokumentumok biztonságos és hiteles elektronikus aláírása (alairom.hu)

Oszd meg ismerőseiddel!
A weboldal cookie-kat használ Adatkezelési szabályzatértem