A digitalizáció és a fenntarthatóság kéz a kézben járnak

közzétéve: 2022. június 23., csütörtök

Számos vállalat indult el gondolati síkon a fenntarthatóság irányába, de hatalmas szakadék tátong az elképzelések és a konkrét lépések között. Pedig a megvalósítás nem várathat sokáig magára, hiszen  a legtöbb cégvezetőnek a célja, hogy a vállalat hosszú távon működjön és ehhez elengedhetetlen, hogy környezettudatos lépéseket tegyen.

A stabil és környezetbarát rendszer kiépítése elkerülhetetlen a cégek ellenállóképessége szempontjából, ahogy az új, digitális technológiák bevezetése is. Hiszen aki időben lép, komoly versenyelőnyre tehet szert. 

A társadalmi célok hangsúlyozása mellett a cégvezetők a környezeti célokat sem hanyagolják el, ugyanis 71 százalékuk véli úgy, hogy az olyan globális kihívások, mint a klímaváltozás jelenthetik a legnagyobb veszélyt a hosszútávú növekedésre. 

Ahogy a járvány időszak idején is számos digitális átalakulást kívánt a legtöbb cég működése, úgy a klímaváltozás is a zöldebb megoldások felé terel minden hétköznapi embert és egyben cégvezetőt is. Az emberek és a vállalatok keresik az olyan eszközöket, amelyek az új kockázatok kezelésére ad megoldásokat. Egy biztos: a digitális átalakulás és a fenntarthatóság kéz a kézben járnak és csak erősítik egymást. 

2022-ben itt az ideje annak, hogy a szokásainkat egyéni és közösségi szinten is kicsit átreformáljuk. Az első és legfontosabb lépés a papírmentesség, ami már minden vállalat és egyén számára elérhető. 

Valamilyen okból még mindig távolinak és megfoghatatlannak tűnik a probléma, főleg üzleti környezetben, pedig az erdőkivágások káros ökológiai változásaira számtalan környezetvédelmi szervezet hívja fel a figyelmet. Globális felmelegedés, erdőirtás és további számos negatív hatása van annak, hogy papírt használunk és pazarlunk. Természetesnek vesszük azt, ami valójában rombol. Felelős emberként pedig most dönthetünk másképp. 

Papírmentes iroda? Itt az ideje a gyakorlati megvalósításnak! A környezetvédelmi szempontok mellett az adatvédelem és az ügymenet automatizációja szempontjából is megfelelő megoldás az alairom.hu alkalmazás használata. 

Digitális átalakulás és fenntarthatóság, ami hosszú távon is működik! Lépje meg Ön is és induljon le a pozitív változás irányába! 

Oszd meg ismerőseiddel!
A weboldal cookie-kat használ Adatkezelési szabályzatértem